2014. február 18., kedd

Az udvar újabb támadása

Ferenc József trónra lépése:
A 18 éves József 1848. december 2-án lép trónra,majd azonnali támadást indít Magyarország ellen. 1848. december  közepén Windischgrätz a 44 000 fős seregével betört Magyarországra. Ferenc József nem fogadta el az áprilisi törvényeket, mivel nem ő írta alá. 1916-ban hal meg.



Ferenc József

Az erdélyi hadművelet:
Az erdélyi hadművelet vezetője Bem József volt, aki a lengyel kelkelés után  feltűnt. Kossuth megbízatására vezette az erélyi sereget.Erdély császári főparancsnoka a román felkelők segítségével szinte teljesen kiszorította a magyarokat. Gábor Áron  segítségével sikerült vissza állítani a hadjáratot,  és amikor Bem átvette az észak-erdélyi csapatok vezetését megváltozott a hadművelet. December közepe fele visszafoglalta Kolozsvárt  és ezzel megkezdődött az erdélyi hadjárat.


Gábor Áron

Bem József

A váci kiáltvány:
Mielőtt a kormány Debrecenbe menekül, addig Görgey Pestről észak felé indult. 1849. január 5-én Görgey Vácon egy nyilatkozatot adott ki amelyben ragaszkodott az áprilisi törvényekhez. Az Országos Honvédelmi Bizottmány bírálta, és követelte  a tisztikar becsületének helyreállítását. A váci kiáltvány köze volt a hadsereg egységének a megőrzésében. A kiáltvány kimondta , hogy aki elakar menni , az most menjen el , aki marad , az pedig esküdjék meg a haza védelmére. Görgey megvárta,hogy mindenki döntsön melyik oldalra áll. A hadsereg a telet a Felvidéket töltötte.





2014. február 10., hétfő

A magyar szabadságharc kezdete

1848. szeptember 11-én  Batthyány kormány lemond, mivel Bécs nem fogadta el az áprilisi törvényeket., a románok szembe fordulnak az unióval, szerbek folyamatosan támadják Magyarországot.  Jellasics horvát bán és csapata megtámadja Magyarországot. Az ország megvédésére megalakul az Országos Honvédelmi Bizottság.melynek a vezetője Kossut Lajos. Lamberg Ferencet kivégezték, mert  őt akarták vezetőnek de ez nem tettszett a magyar népnek.



Jellasics

Lamberg Ferenc

A pákozdi csata: 
1848. szeptember 29-én Móga János a magyar csapattal és Jellasics a horvát csapattal aratott csatát. Jellasics azt gondolta, hogy majd a magyarokat megpróbálják beszorítani a Velencei-tóba, de ez nem sikerült. Bécs felé menekülnek ahol fegyverszünetet kér,de a magyarok követik őket.

A második bécsi forradalom: 
Október 6-án egy újabb forradalom tört ki.  Bécsiek Latour ellen fordulnak és lámpavasra akasztják. Ennek hírére az udvar Olmützbe menekül. Windischgrätz herceg 1848. október 30-án  megtámadja Magyarországot Schwechatnál.  A bécsiek vereséget szenvednek

.


Windischgrätz 






2014. február 4., kedd

Batthyány kormány megalakulása és az 1848. évi törvények

Alkotmányos királyság:
Bécs elfogadta a magyar kérelmeket , így március 17-én létrejött az első független felelős magyar minisztérium, melynek miniszterelnöke gróf Batthyány Lajos lett . A  törvén hozás 31 törvényt alkotott , melyet 1848. április 11-én a király jóváhagyott. 

 Felszámolták a feudális rendet és a  jobbágy rendszert.  A törvénynek köszönhetően Magyarországon a lakosság 9%-a rendelkezett választójoggal. Az úrbéri terhektől is megszabadultak úgy, hogy nem kellett megváltási díjat fizetni., az általa művelt föld pedig a jobbágy tulajdonába került.


                                                              választójog: - 20 év feletti férfi                                                 
                                                                          - büntetlen                                                                 
  -  ház
                                - 1/4 telek vagy üzemmel 
                                                            rendelkezik vagy értelmiség, orvos stb.

                  választható: - 24 év felett
                                     - tudjon magyarul


Kormány névsora:

Gróf Batthyány Lajos- miniszterelnök 


herceg Esterházy Pál-király személye körül 


Gróf Széchenyi István-közmunka,közlekedés


Mészáros Lázár-hadügy


Kossuth Lajos-pénzügy


Eötvös József-vallás ás közoktatás ügy


Szemere Bertalan-belügy


Deák Ferenc-igazságügy


Klauzál Gábor- földművelés és kereskedelem ügy

                                     


Batthyány -kormány nemzetiség politikája:
Az áprilisi törvények minden állampolgárnak ugyanazokat a jogokat nyújtotta.  Néhány nemzetiség az önrendelkezést szerette volna , de a magyar kormány ezt nem engedte.A románok helyzete még bonyolult volt , mivel hogy Erdélyt Magyarországgal egyesítették így elveszett az önállóságuk. Ezzel az osztrák politikát támogatták.A szerbek felkelést indítottak 1848. június 12-én.

Első népképviseleti országgyűlés:

1848 júliusában 1848 júliusában Pesten összeült országgyűlés már nem a rendi alapon , hanem a nép képviselete alapján választották meg a tagokat.  Az országgyűlés önálló hadsereget hoztak létre és  új bankjegyeket is kibocsájtottak, ez volt a Kossuth bankó. Kossuth előterjesztésére a képviselőház megszavazta a kormány által kért 42 millió forintos hitelt és a 200 000 újoncot.  
                                   
Kossuth bankók